Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Kandalló vagy cserépkályha?

Kandalló vagy cserépkályha?

A klasszikus kérdés, cserépkályha vagy kandalló...

Ebben a bejegyzésben összehasonlítjuk a cserépkályha és a kandalló működését, megpróbálunk segíteni az olvasóinknak, mi lenne a legjobb választás.

Az első lényeges kérdés, hogy mire is szeretnénk használni.

Állandó vagy csak kiegészítő fűtésre?

Kezdhetnénk azzal a sablon szöveggel, amit már biztos sokszor elolvastak önök is. A kandallóban addig van meleg, amíg ég a tűz benne, ellentétben a cserépkályhával, ami a hatalmas tömegének köszönhetően tovább tudja tárolni a hőt. De ugye mindennek ára van. A cserépkályha felfűtéséhez el kell telnie egy kis időnek, ami 2-3 óra is lehet, azt pedig nem mindenki tudja kivárni, viszont akár 8-10 órán keresztül is képes melegen tartani az adott helyiséget. A kandalló szinte begyújtás után azonnal „ontja” a meleget, viszont könnyebben kihűl. Talán ez a legnagyobb különbség a kettő között. Ez a megállapítás helytálló is volt nagyon sokáig, viszont ma már nem kifejezetten.

Ahogy haladunk az időben és fejlődik a világunk, a kandallók is ugyan ilyen ütemben újulnak meg. Ki ne hallott volna, a vízteres kandallókról, melyeknek köszönhetően már nem csak 1-2 helyiséget tudunk fűteni és nem csak addig, amíg tüzelünk? Vagy a nagyszerű folytonégő tűzterekről, amikben akár 10 óra elteltével is parazsat találunk, amelynek segítségével szinte azonnal újraéleszthetjük a lángokat. Pici újítások, de mégis nagyon hasznosak, a közeljövőben ki is térünk rájuk a blogon.

Fontos a tűz látványa vagy sem?

Ha igen, akkor itt a képzeletbeli mérleg nyelve egyértelműen a kandallók felé billen, nagy tűzterek, hatalmas üvegfelülettel, aminek a látványát senkinek sem kell bemutatni. Ki ne szeretne egy-egy hideg téli napon hazamenni, a kandalló mellé lepihenni, hiszen tudjuk a látványa kellemes hangulatot, a tűz ropogása pedig megnyugtató érzést kelt bennünk.  A valódi tűz élménye és ennek melege semmihez sem hasonlítható.

Milyen típusú környezetbe szeretnénk beilleszteni, milyen a lakásunk?

Ez se egy elhanyagolható szempont, nem minden lakásba tudjuk elképzelni a cserépkályhát és fordítva is, nem minden környezetbe illik a kandalló. Viszont egy újabb jó pont a kandallóknak, hogy kismillió változatát el tudjuk képzelni. Nincs az a tűztérbetét, amelyiket ne tudnánk beilleszteni az adott környezetbe, egy megfelelő burkolattal. Saját ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelően, a variációk száma végtelen.

Mit tehetünk, ha a cserépkályha tetszik, de az életritmusunk nem teszi lehetővé ennek az építését?

Erre is van megoldás! Hallott már a csempekandallóról? Küllemében hasonlít a cserépkályhához, mert kályhacsempéből épül fel, de egy modern könnyen kezelhető kandallóbetétet rejt. Tömege akár harmada a cserépkályhának így kisebb teherbírású födémekre is építhetjük. Mivel az építés során a kandalló és a csempeburkolat között légrés alakul ki, gyorsabban is melegszik fel, majd az így felfűtött csempe hosszú órákon keresztül megtartja és áramoltatja a meleg levegőt.

 

Melyik építése jár kevesebb „kosszal”?

Nem hinnénk, de néhányszor már ezt is megkaptuk kérdésként, nézzük tehát. Itt is nagyon sok dolgot figyelembe kell vennünk, de általánosságban egy kandalló építése rövidebb ideig tart, mint a cserépkályháé, így tisztább is. Ez persze függ a helyi adottságoktól és igényektől, de ha előre gyártott anyagokkal dolgozunk, értem ez alatt a kőburkolatot, amit 6-7, könnyen összeilleszthető darabban gyártunk le, akkor a kiválasztott kandallónkat akár 1-2 nap alatt fel is építhetjük. Ez egy normál cserépkályha építésénél nem oldható meg. Itt a kályhacsempéket egymáshoz kell igazítani, a füstjáratokat ki kell alakítani, mind-mind időigényes folyamat.

De nem jár sok kényelmetlenséggel a fával tüzelés?

De, sok kényelmetlenséggel jár, könnyebb a termosztátot a megfelelő hőfokra állítani, de a kandalló adta meleget nem lehet összehasonlítani semmivel. Igen, több foglalkozást igényel, kicsit több piszokkal jár, de egyedülálló hangulata és megjelenése révén a nappali lelkévé válik.